Az 50-es évek elején járunk, Magyarországon. A kilencéves KISFIÚ szemszögéből ismerjük meg a világot, APÁT, ANYÁT és az otthoni légkört. Nem úgy élnek, mint a szomszédaik, nincsenek barátaik, valamiféle keserves csend lengi körül életüket. A kisfiú ebben a furcsa fojtott légkörben is mindenben megtalálja a játékot: az óra kattogásában, régi könyvek rendezésében, elsárgult újságkötegek bunkerré alakításában. Sokszor mászik fel Apa ölébe és lapozzák együtt végig a nagy fényképalbumot, ami tele van képekkel és harckocsikkal. A múltból. Viszont, amint érkezik valaki, apa szobáján kattan a zár és anya sajnálkozva közli a jövevénnyel, hogy a férjét évek óta nem látták. A kisfiú nem érti, hogy apa miért bujkál, nem érti, hogy van a világban valami, ami veszélyes rájuk.
A kisfiú legnagyobb öröme, amikor délután egy fél órára kimehet a közeli grundra, ahol a képzeletének köszönhetően egy farakást busszá változtat, aminek ő a sofőrje. Egy nap egy Pobeda gurul a farakás mellé, ami teljesen kizökkenti a kisfiút. Ugyan tart a kocsiban ülő idegentől, de az autó annyira lenyűgözi, hogy szóba áll a férfivel, aki kedvesen kérdezgeti és igazi buszsofőrnek nevezi. A kisfiúnak szimpatikus a férfi és nem veszi észre, hogy érdeklődése faggatózás, apáról.

Mikor játsszák?